Afrikai elefánt

Afrikai elefánt
/Loxodonta africana/

A legnagyobb és legsúlyosabb szárazföldi emlős, az öreg bikák magassága a 3 m-t, súlya a 4000 kg-t is meghaladhatja. Legcsodálatosabb szerve az ormánya, amellyel apró tárgyakat is fel tud emelni, de fákat is ki tud csavarni tövestől. Az elefánt agyara nem a szemfoga, hanem a nagyon hosszúra nyúlt, gyökértelen metszőfoga. Ezzel hántja le a fák kérgét vagy ássa ki a gyökereket. Érzékszervei fejlettek, különösen a hallása jó. Az emberszabású majmok és delfinek mellett a legértelmesebb emlősök az elefántok. Az elefántcsordát rendszerint egy öreg, tapaszta,t tehén vezeti, a csorda tagjai összetartanak, segítik egymást. Az afrikai elefánt korábban a Szaharától délre egész Afrikában elterjedt volt, manapság elterjedése elsősorban a nemzeti parkokra és egyéb védett területekre korlátozódik.

Érdekességek: Nemrég figyelték meg, hogy az elefántok infrahangok segítségével több kilométeres távolságból is tartani tudják egymással a kapcsolatot. A mi fülünkkel nem hallható, alacsonyfrekvenciájú, igen mély hangok sokkal messzebre terjednek, mint a közönséges vagy ultrahangok. Elmondhatjuk tehát, hogy az elefántok, olyankor is, amikor nem látják egymást, általunk nem hallható hangon "mennydörögnek" híreket egymásnak. Az elefánt emlékezete nagyon jó. Állatkertben figyelték meg, hogy nem felejti el az őt ért sérelmet, és ha alkalma nyílik rá, meg is torolja.

 

01.Főoldal
Ahonnan indultál

02. Állati hírek
Hírek a nagyvilágból

03. Állatok
Állatleírások, így neveld a kedvenced!

04. Iconbase
Ikonok saját használatra!

05. Ki/belépés
Lépj be vagy ki

 


Jelentkezz a Chatben!


 
 
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU